Cukrászdánk története
A vecsési Hanyecz cukrászda története 1975-re nyúlik vissza. Mivel Erzsike lányunk cukrász szeretett volna lenni, így az Ecseri úti Gundel Károly Vendéglátó Szakképző Iskolában kezdte meg tanulmányait. Szakmai gyakorlatát a Gerbaud cukrászdában töltötte A szakmunkás bizonyítvány megszerzése után is itt maradt. A későbbiekben Pataki János érdi cukrászdájában leste el a mesterség további fogásait a segítőkész mestertől.
1981-ben úgy döntöttünk, hogy családi vállalkozásban cukrászdát építünk. Az engedélyek megszerzése után megkezdtük az építkezést, melyet a család végzett.
1983 telén a belső burkolások is elkészültek. Kora tavasszal megkezdtük a szükséges cukrász-felszerelések beszerzését. Ebben az évben sikeres mestervizsgát tett Erzsébet.

1984. április 25-én megkaptuk a használatba vételi, majd az ipari- és telepengedélyt.
1984. június 1-jén megnyitottuk cukrászdánkat, melyet Karamell névre kereszteltünk
1986. augusztus 9-én férjhez ment Erzsébet lányunk Mitku Zoltán cukrászmesterhez, ezáltal cukrászdánk is erősödött. A következő években fokozatos fejlődésen ment át cukrászdánk, melynek következtében olasz gépekre cseréltük le régi gépeinket, ill. egy 35 nm-s kerthelyiséggel bővítettük.


RgStúdió